Néhány gondolat rólam


Fekete Tamás vagyok győri festőművész. Szeretnék néhány szóban bemutatkozni, hogy festményeim ne csupán egy idegen alkotó munkái legyenek.

Amikor a természetet figyelem, a világ legnagyobb festővásznát nézem. Számomra egyet jelent csodálni, megérteni, lefesteni, így a részévé válni. Arra törekszem, hogy a képeken keresztül át tudjam adni a számomra is drámai jelentőséggel bíró jeleneteket.

A rajzoláshoz, és a festészethez már gyerekkoromban közelebb került az érdeklődésem. A rajztanárom, és a környezetem pozitív visszajelzései mindig lelkesé tettek egy újabb kép elkészítéséhez. Az iskolai órákon kívül nem részesültem más képzésben, segítségben, csak az ösztönös látásmódomra támaszkodtam. A családomban nincsenek művészek. Személyiségem, és érdeklődésem terelt, és választotta számomra ezt az "utat". Később egyre nagyobb jelentősége lett számomra az alkotásnak. Csodálattal néztem a festőművészek munkáit, életük útját ahogy ecsetvonásaik életre keltik a színeket, a fényeket, a természetet. Inspirálóan hatottak rám, és többet vártam magamtól. Részese szerettem volna lenni annak a tudásnak, tapasztalatnak hogy meg tudjam festeni a természetet úgy, ahogyan én látom, ahogyan nekem szép. Ezután saját képzésembe kezdtem, tanfolyamokon vettem részt, könyvekből, kortárs, és régmúlt művészek munkáinak megfigyelésével, illetve saját hibáimból, tapasztalataimból tanultam. Mostanra a szenvedélyemmé vált a festészet. Örömmel tölt el, ha egy festményem elnyeri a néző tetszését, és azonosulni tud, az általam közölt téma mondanivalójával.

A természetnek számtalan arca van. Lehet nyugodt, békés, de komor, és háborgó is. Mind hatással vannak érzelmeinkre, lelkünkre. Színeivel, és fényeivel a legszebb kompozícióit mutatja meg nekünk egy egy magával ragadó, drámai, és megismételhetetlen pillanatában. Ezekből szeretnék minél többet megörökíteni, megmutatni festményeimen.


Victor Hugo maga is rajzolt, és festett. Így írt a költészetéről.

"A költemény a szívre, az érzékenységre hat, és nem az észre. Az intuitív felismerésre, és nem a logikus érvelésre. Nem bizonyításra törekszik, hanem arra, hogy felkavarja a lelket, és tartós visszhangot keltsen a szívekben."

Bár az idézet nem a festészetet jellemzi, de úgy érzem hasonló hatással van az érzelmeinkre, a lelkünkre.


Az oldalon munkáimat kínálom eladásra. Remélem sikerül rátalálni arra a darabra, ami majd hosszú időn át otthona, vagy környezete dísze lehet.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el